Glossoptól Budapestig

Szerző
KM
 | Fotó
Rob Jones
2017.06.17.

Minden idők legjobb idegenbeli eredményét érte el június közepén a 7-es magyar női rögbiválogatott a csehországi Eb tornán. Az ötödik helyezés kapcsán beszélgettem Rob Jones vezetőedzővel.

-          Ön április óta dolgozik a magyar női rögbiválogatottnál. Mit tapasztalt, amikor hazánkba érkezett és mit sikerült elérnie ilyen rövid idő alatt?

-          Először is hadd mondjak köszönetet az összes játékosnak és a szövetség vezetőinek, a csapat segítőinek, amiért ilyen kedvesen fogadtak. Ez az első dolog, amit észrevettem, hogy mennyire vendégszeretőek önök, magyarok. Attól a perctől kezdve, hogy Stiglmayer Gábor sportigazgató a repülőtéren hatalmas mosollyal fogadott és elmentünk ebédelni Kiss Antal elnök úr és Stekler Csaba társaságában. Ott megismerhettem a céklalevest. Emlékszem, hogy Stekler Csaba úgy vezetett, mint egy Forma-1-es autóversenyző. Mindannyian segítettek abban, hogy otthon érezzem magam. Az első hétvégémet Tárnokon töltöttem. Elsődleges célom az volt, hogy személyesen megismerjem a csapatot, és hagyjam, hogy a játékosok megvalósítsák magukat a pályán. Határozott elveim vannak, amelyekkel minden edzőnek rendelkezni kell, és amelyek mellett ki kell tartani. Úgy vélem, hogy a lányok, hölgyek élvezik a rögbit, ami számomra mindig elsődleges. Ezért gondolom azt, hogy kiváltság őket edzeni.

-          Hol tart ma a magyar női rögbi és mi kell az előrelépéshez? Mik lesznek az elkövetkezendő hónapok, évek feladatai?

-          Nos, még csak három hónapja töltöm be ezt a szerepet és az európai női rögbit illetően egy meredek tanulási folyamatban vagyok. Angliában férfiakat edzem, így a nők játéka viszonylag újdonság számomra. Eltekintve attól az egy esztendőtől, amit Kanadában töltöttem. Arra kérem mindig a lányokat, hogy alaposan gondolják át a játékukat, és hogy mit csinálnak a pályán kívül: figyeljenek az étkezésükre, a pihenésre, a regenerálódásra. Arra összpontosítok, hogy fejlesszem a játékosokat és hiszem, hogy mindannyian fejlődtek. Keményen dolgoztak az elmúlt időszakban és megérdemelnek minden elismerést a teljesítményükért. A második divízió legjobbjai között végeztünk a legutóbbi Európa-bajnoki tornán. Az ötödik hely helyett a negyediken is végezhettünk volna, ha szerencsésebb a sorsolásunk, ha igazságosabb a lebonyolítás. Júliusban, Esztergomban keményen odatesszük magunkat, hogy előrébb lépjünk. Ahhoz képest, hogy Magyarországon milyen kicsi a merítési lehetőség, azt hiszem, hogy nagyszerűen teljesítünk, és ez annak a kemény munkának köszönhető, amit mindenki beletesz. Kár tagadni, hogy kissé le vagyunk maradva Németország, Skócia és Ukrajna mögött, de folyamatos fejlődéssel ez a távolság csökkenthető, illetve fel is számolható. Jelenleg a mentorommal, Richivel arról beszélgetünk, hogy a rögbi miként kerülhetne bele az iskolai tananyagba, hiszen ez életbevágóan fontos összetevője lenne a rögbi fejlődésének. Tudom, hogy van néhány kiváló, feltörekvő edző a klubokban, aki nagyon sokat dolgozik a gyerekekkel. Ők azon ügyködnek, hogy jelen legyen az iskolákban ez a valaha létezett legnagyszerűbb játék. Még nem találkoztam mindenkivel, de meg kell emelnem a kalapomat, Pista (a Medve), Erika, László, Zoli és Csaba önzetlen erőfeszítése előtt. A klubokban végzett munka felbecsülhetetlen értékű és roppant fontos a rögbi magyarországi jövője szempontjából.

-          Ezek szerint elégedett a legutóbbi csehországi Eb ötödik helyezéssel? Mit remél a következő, esztergomi tornán júliusban?

-          Egy kis szerencsével megizzaszthatjuk a németeket. Ukrajnának most nagyon erős csapata van. Skócia 7-es rögbicsapatában több profi játékos szerepel, aki a 15-ös rögbiből érkezett. Nekik a világ legjobb négy csapata között van a helyük, nem a második divízióban.

-          Úgy hallottam, hogy Ön egy híres játékos volt. Melyik eredményére a legbüszkébb?

-          Híres? Ebben nem vagyok annyira biztos, de köszönöm. Sokat elértem a korosztályomban, apám klubjában, a Glossopban. A rögbi karrieremet egy sérülés törte ketté, így viszonylag fiatalom, huszonöt évesen abba kellett hagynom a játékot. Sikeresen szerepeltem helyi, megyei, országos korcsoportokban és a Newcastle Falcons csapatához igazoltam 1999-ben, miközben képviseltem az akkori legjobb rögbi egyetemet Angliában, Northumbriát. Egy esztendőt töltöttem Új-Zélandon tizennyolc éves koromban, és ekkor alakult ki a rögbi filozófiám, ekkor értem férfivá. Az igazat megvallva, nem voltam elég jó a Premiershiphez, ezért pár éven keresztül félprofiként, Blaydonban játszottam a másodosztályban. Ekkortájt már gondolkoztam az edzősködésen, a rögbi fejlesztésén. Így jutottam el Kanadába és Ausztráliába, ahol valóban megtanultam és tökéletesítettem az edzői munka alapjait. A legkedvesebb emlékeim nem azok, amik a legnyilvánvalóbbak, mint például amikor Twickenhamben megnyertük az egyetemi bajnokságot, az Otago tagja voltam az U19-ben vagy természetesen említhetem a Newcastle-t. Ezek nagyszerű teljesítmények voltak, de amikor visszatekintek, a legbüszkébb pillanatok azok, amikor a legjobb cimboráimmal a helyi klubban játszottunk és tagjai voltunk az első junior csapatnak a Glossop klubnál egy hideg, esős téli napon sárosan, de hatalmas mosollyal az arcunkon.

-          Van másik állása is? Hol él a családja? Ingázik? Ha jól tudom, az édesapja angol, az édesanyja walesi.

-          Nem, az apám a walesi. Édesanyámmal akkor találkozott, amikor Angliában tanított a szülővárosomban, Glossopban, ami tizenöt mérföldre fekszik Manchestertől, Derbyshire festői megyéjében a Peak District Nemzeti Parkban. Sokan élnek a családomból Colwyn Bayben, Észak-Walesben. Mindannyian megőrülnek a rögbiért. Édesanyám manchesteri. A szüleim mindketten nyugalmazott tanárok és odaadó, szerető nagyszülei az egy éves Grace-nek és a kétéves Tomosnak. Mindannyian Glossopban élünk. Van egy nagyon barátságos rögbiklubunk, amelynek az édesapám az alapítója és az örökös tagja. A magyarokat mindig szívesen látjuk. Igazán csak Manchesterbe járok, mivel az elsődleges munkám odaköt. A Metropolitan Egyetem rögbi szakának vezetője vagyok. Itt az a feladatom, hogy összeállítsam a legerősebb programot a 155 brit egyetem számára. Mi jelenleg a tizenhatodik helyen vagyunk.

-          Mi a motiváció abban, hogy Magyarországra jött dolgozni?

-          Viszonylag fiatal edző vagyok, aki minden szinten szívesen fejleszti a játékosokat. Nagyon szeretem, amit csinálok, és szívesen találkozom emberekkel, ha valamin javíthatok. Semmi sem szerez ennél nagyobb örömöt. Amióta Richie felajánlotta a lehetőséget, hogy edzem a női csapatot egy olyan országban, ahol 1990-ben jártam, tízéves gyerekként, nem kellett sokáig gondolkodnom. Tudtam, hogy lesznek kihívások, amik közül már sokat leküzdöttünk közösen. Ehhez a nagyon megértő párom, Lucy beleegyezése is kellett. Csodálatosan viselkedett. Nagyon motivált vagyok abban, hogy megtudjam, hová tudjuk eljuttatni a magyar női rögbit a következő években. Már sokat elértek előttem. Azóta is, hogy itt vagyok, de még rengeteg munka vár ránk. Köszönöm a lányoknak. Ti tényleg egy inspiráló fiatalok rendkívüli csoportját alkotjátok! Köszönöm a szövetség vezetésének, köszönöm Stekler Csaba barátomnak, aki az összes olyan kis dolgot elvégzi, amelyek gyakran észrevétlenek maradnak. Csodálatos házigazda vagy és büszkék lehetnek rád.