
Reklámozd a saját oldaladat is
Támogatóink
Hírek
RWC: C csoport rejtheti a végső győztest?
2011-09-08 23:13 szerző: Magyar Rögbi SzövetségAusztrália messzemenőkig a legerősebb a csoportban. Sokan gondolhatják, hogy Írország túl nagy falat az Azzurik számára, de ez évben Rómában - hacsak két ponttal is - sikerült legyőzniük az Íreket. Az újonc Oroszország és a Sasok alkotják a csoport maradékát.
Ausztrália
A Reds megnyerte a Super XV-öt azok után, hogy kis híján lemaradtak az elődöntőről tavaly. 1995 óta vártak erre a Super rögbi győzelemre és 2004 óta az első ausztrál csapat, akiknek sikerült. Az első teszt mérkőzésük katasztrófális volt, egy gyengébb csapattal látták vendégül Szamoát és az év meglepetéseként a Wallabik összetörtek Sydneyben (23-32). Egy héttel később már egy jóval erősebb gárdával álltak ki a kissé gyengébb összeállítású Gazellák ellen és nyertek 20-39 re. Aucklandben az All Blacks minden fázisban jobbnak bizonyult az arany mezes Aussieknál (30-14). Dél-Afrikába utazásuk során egy mondhatni hiánytalan Springbok csapat várta az ausztrálokat, ám ők állták a sarat és győzelemmel tértek haza. Utolsó erőpróbaként Brisbaneben a Kiwiket kellett legyőzniük, hogy tíz év után ismét ausztrál kapitány emelhesse magasba a Tri-Nations trófeát. Félidőben 20-3 ra vezettek esélyt sem adva a sokat hibázó ellenek, a második játékrészt izgalmassá tette az Alla Blacks alakulat, de Kurtley Beale célja mindent eldöntött, a vége 25-20.
Mark Chrisholm kihagyásra kényszerült térdsérülése miatt, míg Berick Barnes visszatért. Legnagyobb kieső Matt Giteau, aki két kulcspozícióban is bevethető lenne. Egy másik Wallaby, a pillér Benn Robinson edzésen szenvedett térdszalag szakadást. Richard Brown vállműtéten kell hogy átessen. Drew Mitchell felépülése ellenére hullott ki a válogatáson, követve Mark Gerrardot, Lachie Turnert, Matt Hodgsont és Dean Mummot. Ami gondot jelenthet az az hogy, nincs igazi rúgó a csapatban Quade Cooper, James O'Connor vagy Kurtley Beale egyikét sem hívhatjuk precíztüzérnek, ami döntő szituációban komoly hátrány lehet.
Edző: Robbie Deans egykori All Blacks, aki annak idején bejelentette igényét a Kiwik kispadjára és nem kapta meg azt, tovább lépett és a szomszéd országban találta meg a helyét. A kapitány Rocky Elsom csak addig maradt meg, míg a vezetőség nem érezte veszélyben kezdő helyét az alakulatban, így most a karszalag James Horwill karján díszeleg a továbbiakban.
Ha az ausztrálok megnyerik harmadszor is a kupát, minden jéátékos 110,000 dolláros bónuszt könyvelhet el. A háromnyegyed relatíve fiatal, az előny megtartásának mikéntjében még fejlődnie kell a gárdának, tavaly két Tri-Nations meccset is elvesztettek azért mert a biztos előny birtokában nem voltak képesek váltani egy konzervatívabb játékstlusra.
Írország
Írország negyedik helyen zárta a Six Nationst, Rómában kikaptak az olaszoktól, de legyőzték Angliát. Leinster megnyerte a Heineken kupát, azonban ez a tény nem adhat okot az önbizalomra, mivel a sok ír közt akad jócskán idegenlégiós. A felkészülést Edinburghben megkezdő foghíjas ír válogatott csupán négy ponttal maradt alul. Egy erősebb alakulat utazott Bordeuxba, de itt is vereség lett a vége (19-12). Otthon az ír legenda Brian O'Driscoll sem tudta megakadályozni a franciákat a győzelem megszerzésében.
Gordon D'Arcy versenyben állt az idővel, hogy hadrafogható legyen júniusi operációját követően, rehabilitációja jól sikerült benne van az utazó keretben. Kimaradt viszont Tomas O'Leary és Geordan Murphy. Ennek ellenére, Murphyvel találkozhatunk Felix Jones sérülése miatt. David Wallace megsérült az utolsó erőbróbán őt Shane Jenningsnek lesz feladata pótolni. Pontosan a fele maradt a legutóbi vb-n szereplő csapatból, és tizen magukra ölthették a Brit és Ír Oroszlánok mezét közülük.
Declan Kidney újonc edző a világkupán segédje Gert Smal, a Dél-Afrikát csúcsra juttató Jake White asszisztense volt 2007-ben. A csapatkapitányi karszalag nem kérdéses, hogy O'Driscoll karját ékesíti. Az írek meglepetésre nem jutottak tovább 2007-ben, sokat vártak tőlük és nem fényeskedtek, most fordulhat a kocka.
Olaszország
Az Azzurik történelmük legnagyobb sikerét hajtották végre Franciország térdre kényszerítésével Rómában. Korábban az európai torna során épp lecsúsztak egy írek elleni újabb győzelemnről, Japán ellen rettenetesen küzködtek otthon, végül sikerült behúzni a győzelmet. A Murrayfielden nem sikerült diadalmaskodniuk a skótok fölött.
Másodikként hozták nyilvánosságra keretüket. A 2007-ben kapitány Marco Bortolami most is utazhat a csapattal. Tizenketten maradtak abból az együttesből. Nick Mallet - 1999-ben még Dél-Afrikát irányította - bejelentette lemondását a világeseményt követően. Sergio Parisse kapitánnyá kinevezése óta szinte szárnyal, neki most előszőr adódik lehetőség a bizonyításra a tornán.
Amikor Nick Mallet átvette az irányítást, azt mondta hosszútávú terve, hogy az olaszokat tovább juttassa a csoportból. Most az egyszer nincsenek egy csoportban Új-Zélanddal, de Ausztrália jelenestben is favorit, így egy üres hely van még. A tolongásnak nem kell tartania egy alakulattól sem - főleg zárt-tolongásban erősek, de a háromnegyedből hiányoznak az igazán nagy egyíniségek.
Oroszország
Az oroszok korábban kezdték a felkészülést bárki másnál, januárban az új-zélandi Taranaki és South Canterbury csapata ellen könyvelhettek el két győzelmet. Szocsiban az orosz birkozó válogatottal edzőtáboroztak, további felkészülésként Brit gárdákkal mérkőztek meg, de a négy derbiből egyet sem sikerült megnyerniük. Az ellenfelek a Northampton (19-54), a Dragons (12-40), az Ospreys (19-46) és végül a Gloucester (7-47) voltak.
A csapatban öten idegenlégiósok, de jobbára ismeretlenek. Nikolay Nerush új arc mindenki számára, mivel Oroszország újoncnak számít ezen a szinten, aszisztense Kingsley Jones az egykori walesi kapitány. Csapatkapitány Vladislav Korshunov.
Az egyetlen amiben bízhatnak, hogy nem ismeri őket senki, nem tudják kik a legjobb egyéniségeik, mi az erősségük. Ami az érem másik oldalát illeti az Egyesült Államok elleni találkozójuk első negyede után bizonyos, hogy alaposan feltérképezi őket a nagyobb rögbisnemzetek edzői stábja. A Medvék annak is örülhetnek, hogy idáig eljutottak.
USA
Angliában kikaptak Tonga ellen, majd Kanada is oda-vissza verte a Sasokat két héten belül másodszor, saját otthonukban nagyobb különbséggel, mint Kanadában. A Cseresznyevirágosok ellen Tokióban 20-14 re kaptak ki.
James Paterson (Highlanders), a Saracénokat erősítő Chris Wyles és Hayden Smith és a Biarritz szélsője Taku Ngwenya is tagja a gárdának. Ngwenya az utóbbi vb egyik legnagyobb szenzációjaként körbe futotta azt a Brian Habanát, aki végül a legértékesebb játékosa lett a tornának.
Eddie O'Sullivan 2007-ben az írek edzője volt, a kapitány a Super rögbit is megjárt Todd Clever.
A Sasoknak nem sikerült még győzedelmeskedniük a tornán, talán ez most sem lesz másképp, bár az oroszok ellen van esélyük.Kommentek
#2
Betli
2011-09-12 12:44
Írország!!!
#1
Tüzi
2011-09-10 09:12
Cooper bizonyít!
Hírek -
Edzőképzések
2012-05-21 14:47Országos Diák Olimpiai döntő végeredménye
2012-05-21 10:48Első forduló eredmények férfi 7's bajnokság
2012-05-21 09:1528-14 győzelem Norvégia ellen Oslóban
2012-05-20 01:26Elutazott Oslóba a XV válogatottunk, hogy kivívja a bentmaradást a csoportban
2012-05-18 13:29Eredmények +
| Dátum | Eredmény |
| 2012-05-20 | Apródok - Bulldogok Fekete Sereg: 0 - 0 |
| 2012-05-19 | Kecskeméti ARC Oldboys - Pécsi Indiánok: 0 - 0 |
| 2012-05-19 | Norvégia - Magyarország: 14 - 28 |
| 2012-05-16 | Vitézek junior - KMRA: 0 - 0 |
| 2012-05-16 | Vitézek kadett - KMRA kadett: 0 - 0 |
Események +
| Dátum | Esemény |
| 2012-05-23 | Fehérvári kadett - Vitézek kadett |
| 2012-05-23 | Fehérvári Vadkanok junior - Vitézek junior |
| 2012-05-26 | Velence-tavi Vikingek - Fehérvári kadett |
| 2012-05-26 | KARC - Gorillák Szeged |
| 2012-05-26 | Kecskeméti ARC junior - DARA Junior |
| 2012-05-26 | Kecskeméti ARC kadett - DARA Kadét |
| 2012-05-26 | Bulldogok - Nagyvárad |
ENC 2C +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | B | P |
| 1 | Izrael | 7 | 6 | 0 | 1 | 2 | 26 |
| 2 | Dánia | 7 | 5 | 1 | 1 | 1 | 23 |
| 3 | Ausztria | 8 | 3 | 0 | 5 | 5 | 17 |
| 4 | Magyarország | 7 | 2 | 0 | 5 | 2 | 10 |
| 5 | Norvégia | 7 | 1 | 1 | 5 | 1 | 7 |
DHL Extraliga +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | B | P |
| 1 | Vitézek Suzuki | 10 | 8 | 0 | 2 | 9 | 41 |
| 2 | Bulldogok | 9 | 6 | 1 | 2 | 6 | 32 |
| 3 | KARC | 9 | 4 | 2 | 3 | 2 | 22 |
| 4 | Exiles | 10 | 4 | 2 | 4 | 2 | 22 |
| 5 | Nagyvárad | 8 | 2 | 1 | 5 | 1 | 11 |
| 6 | Gorillák Szeged | 8 | 0 | 0 | 8 | 3 | 3 |
DHL NB1 +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | B | P |
| 1 | Apródok | 9 | 8 | 0 | 1 | 7 | 39 |
| 2 | Kék Cápák | 10 | 7 | 0 | 3 | 10 | 38 |
| 3 | Szentes 91-esek | 11 | 6 | 0 | 5 | 7 | 31 |
| 4 | Bulldogok Fekete Sereg | 11 | 6 | 0 | 5 | 6 | 30 |
| 5 | Kecskeméti ARC Oldboys | 10 | 5 | 0 | 5 | 4 | 24 |
| 6 | Pécsi Indiánok | 9 | 4 | 0 | 5 | 4 | 18 |
| 7 | Benny Bulls | 12 | 0 | 0 | 12 | 2 | 1 |
| 8 | Elefántok | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
DHL NB2 +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | B | P |
| 1 | G.Ö.R.CS. | 12 | 10 | 1 | 1 | 9 | 51 |
| 2 | SZTE EHÖK SE | 12 | 8 | 1 | 3 | 3 | 37 |
| 3 | Gyöngyösi Farkasok | 12 | 3 | 0 | 9 | 2 | 9 |
| 4 | Ceglédi Kék Nefelejcs | 12 | 2 | 0 | 10 | 0 | 8 |
| 5 | Gyulai Várvédők | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
DHL női 7's +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | P |
| 1 | AG's Angels | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 2 | Bulldogok női csapat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 3 | Fehérvár női | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 4 | Fit World Szeged női | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 5 | Esztergomi Vitézek - Gödöllői Ördögök lány | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 6 | Elefántok női | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 7 | Magpies | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| 1 | Bulldogok női csapat | 24 | 23 | 0 | 1 | 70 |
| 2 | Fehérvár női | 24 | 21 | 0 | 3 | 66 |
| 3 | Fit World Szeged női | 24 | 13 | 0 | 11 | 50 |
| 4 | Magpies | 24 | 12 | 0 | 12 | 48 |
| 5 | AG's Angels | 24 | 11 | 0 | 13 | 46 |
| 6 | Elefántok női | 24 | 4 | 0 | 20 | 28 |
| 7 | Esztergomi Vitézek - Gödöllői Ördögök lány | 24 | 0 | 0 | 24 | 24 |
DHL Junior +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | P |
| 1 | Fehérvári Vadkanok junior | 5 | 5 | 0 | 0 | 15 |
| 2 | KMRA | 5 | 4 | 0 | 1 | 11 |
| 3 | DARA Junior | 4 | 2 | 0 | 2 | 8 |
| 4 | Vitézek junior | 5 | 1 | 0 | 4 | 7 |
| 5 | Kecskeméti ARC junior | 7 | 1 | 0 | 6 | 5 |
| 6 | Száműzött Vikingek | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
DHL Kadét +
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | P |
| 1 | Velence-tavi Vikingek | 8 | 7 | 0 | 1 | 22 |
| 2 | Vitézek kadett | 7 | 4 | 0 | 3 | 15 |
| 3 | KMRA kadett | 6 | 4 | 0 | 2 | 14 |
| 4 | DARA Kadét | 7 | 3 | 0 | 4 | 13 |
| 5 | Kecskeméti ARC kadett | 9 | 2 | 0 | 7 | 11 |
| 6 | Fehérvári kadett | 5 | 1 | 0 | 4 | 7 |























